Autó
TCR World Tour - Michelisz egy 3. és egy 11. hellyel az összetett élén maradt
Az első futam viszonylag eseménytelen volt, legalábbis ami az élmezőnyt illeti, az első három helyen ugyanis a rajttól a célig nem történt változás, Michelisz így dobogóra állhatott a leintést követően.
2024.05.05 09:27MTIA szombaton rendezett első futamon a harmadik helyről rajtolva harmadikként is ért célba a címvédő Michelisz Norbert a túraautós TCR World Tour idei szezonjának második állomásán, a marokkói Marrákesben, majd a késő délutáni második versenyen tizenegyedik lett, így továbbra is vezet az összetettben.
A BRC Racing Team által üzemeltetett Hyundai Elantrával versenyző 39 éves pilóta a versenysorozat hivatalos honlapja szerint a harmadik rajtkockát kaparintotta meg a pénteki időmérőn, így a szombati első viadalon ebből a pozícióból startolt, a második - részben fordított rajtrácsos - versenyen pedig a nyolcadik rajtkocka volt az övé.
Az első futam viszonylag eseménytelen volt, legalábbis ami az élmezőnyt illeti, az első három helyen ugyanis a rajttól a célig nem történt változás, Michelisz így dobogóra állhatott a leintést követően.
A második verseny rajtjánál a mezőny hátsó részében kisebb-nagyobb lökdösődés alakult ki, ennek egyik vesztese épp a magyar címvédő volt, aki később a megsérült versenyautóval előrébb már nem tudott jönni, így meg kellett elégednie a 11. helyezéssel, de az összetettben változatlanul az élen áll.
A TCR World Tour következő versenyhétvégéjét június 6-8. között rendezik az Egyesült Államokban.
A TCR World Tour állása 4 futam után (élcsoport): 1. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 97 pont, 2. Santiago Urrutia (uruguayi, Lynk&Co) 86, 3. Yann Ehrlacher (francia, Lynk&Co) 82
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06