Ukrajnai háború
Ukrán főügyészség: csaknem 11 ezer büntetőeljárást indítottak a hadkötelezettség megkerülése miatt
2022-ben 2431 ilyen büntetőeljárást regisztráltak, viszont 2023-ban ezek száma már 6745-re nőtt.
2024.04.30 15:51MTIOroszország Ukrajna ellen indított háborújának bő két évvel ezelőtti kezdete óta mostanáig 10 700 büntetőeljárást indítottak a hadkötelezettség megkerülése miatt - közölte az ukrán főügyészség hétfőn a Hromadszke ukrán televízió kérdésre adott írásos válaszában.
Az ügyészség kifejtette, hogy 2022-ben 2431 ilyen büntetőeljárást regisztráltak, viszont 2023-ban ezek száma már 6745-re nőtt. Körülbelül ugyanaz a dinamika marad idén is. 2024 első három hónapja alatt már több mint 1500 eljárást indítottak - tette hozzá a hivatal.
A közlés szerint a 2022-2023-as évekre vonatkozó statisztikák viszont azt mutatják, hogy az eljárások körülbelül fele a tárgyalást megelőző szakaszban lezárult bűncselekmény hiánya, illetve a bűncselekményt megállapító jogszabály érvénytelensége miatt.
"Az esetek kevesebb mint egyharmada jut el a tárgyalásig: 2022-ben 446, 2023-ban 1768, 2024 első három hónapjában pedig 258 eljárás került bíróság elé" - jegyezte meg a Hromadszke. A főügyészség nem válaszolt a televízió azon kérdésére, hogy ezekben a bírósági ügyekben hány ukránt ítéltek el, közülük hányan kaptak felfüggesztett büntetést, és hány volt a tényleges elzárás.
AZ Ukrajinszka Pravda hírportál hozzáfűzte, hogy az Opendatabot bírósági nyilvántartás-figyelő internetes oldalon talált adat szerint a tavaly kihirdetett 1274 ítéletből hatvan büntetőeljárásban született tényleges szabadságvesztés.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06